Guarana - A természet ereje  

Posted

A TERMÉSZET EREJE EGY ENERGIKUS NAPHOZ
Megélénkít mint a kávé, javítja szellemi képességeinket és gyorsítja az anyagcserét. Javítja a
közérzetünket és segíti azokat akik nehéz pszichikai és fizikai megterhelésnek vannak kitéve.
Ideális segítség a fogyókúra és a narancsbőr elleni harcban, tudományosan is bizonyított,
hogy lassítja az öregedési folyamatokat. Jótékony hatását a brazíliai indiánok már régen
felfedezték, manapság pedig egyre népszerűbb szerte a világon – találják ki, miért!
A számos egzotikus növényfaj közül, amelyeknek az amazoni őserdő az élőhelyük, egy kúszó
cserje faj már évszázadokkal Amerika „felfedezése” előtt a brazíliai bennszülöttek – Maué,
Andira és Guarani törzsek életében – jelentős helyet foglalt el. Ennek az akár 12 méter magas
növénynek az őrölt magvait használták fel gyógyítás céljából, olyan megbetegedések ellen
mint pl. a fejfájás és a krónikus kimerülés, valamint malária és vérhas .
Az őrleményt vízben feloldva mindennap fogyasztották, mert serkentette a szellemi és testi
képességeiket, valamint csökkentette az éhségérzetet. Ez az üdítő ital elviselhetőbbé tette az
őserdőre jellemző fülledt meleget, az asszonyok pedig bőrápolásra használták.
Hamar tudomásukra jutott, hogy afrodiziákumként is kitűnően hat. Miután az amazon
Indiánok felfedezték, a növény számos hasznos tulajdonságát, elkezdték hagyományos
növény-kultúraként termelni. A fehér telepesek guaranának neveztek el a csodatevő
gyógynövényt.


Böjtölés kellemetlenségek nélkül
Az első írásos dokumentum a guaranáról (Paullinia cupana) és gyógyító hatásáról még 1669-
ből származik, amikor egy jezsuita misszionárius J.F. Betendorf az amazon őserdő mélyén,
találkozott a Maué törzs tagjaival. Arra lett figyelmes, hogy az őslakók különösen nagyra
becsülik ezt a számára ismeretlen növényt, amelynek érett magvaiból egy szemhez hasonló
fekete mag különböztethető meg. Ez a hasonlóság számos legenda terjesztésére adott okot az
Indiánok között, Betendorfot azonban inkább a guarana gyakorlati használata érdekelte,
mintsem a helyi lakosság babonái. A Mauék azt állították, hogy erősíti a testet és a lelket,
csillapítja a fájdalmakat, enyhíti az emésztési zavarok tüneteit, a bélfertőzéseket, csillapítja a
lázat, valamint serkenti a vérkeringést,javítja a szellemi képességeket és a közérzetet.
Begyűjtés után, a magvakat megsütötték, és porrá őrölték, amit aztán vízben feloldva a
tésztához hasonló masszává gyúrtak. Ezután 20 cm hosszú hengereket formáztak, és a napon
szárították, valamint lassú tűzön sütötték, amíg meg nem keményedtek. Színében és ízében a
kakaóhoz hasonló guarana így a mindennapos fogyasztásra készen állt az ételek, üdítőitalok
és gyógyszerek elkészítésére. Az említett eseteken túlmenően, a Maué, Andire és Guarani
törzsek a guaranából készült italokat éhínség idején is fogyasztották, mert csökkentette az
evés iránti vágyat, serkentette a testet, fokozta a fizikai erőt és kimerülés ellen is hatásosnak
bizonyult. Amikor a fehér telepesek tudomást szereztek a guarana varázslatos
tulajdonságairól, fogyasztani kezdték az italokat . Ezt követően maguk között is
tapasztalhatták a növény jótékony hatásait. Ekkorra a Paullinia cupana a tudomány
érdeklődését is felkeltette.

A KÁVÉNÁL IS JOBB ÉLÉNKÍTŐ SZER
A guarana magjának első vegyi elemzését egy német botanikus, Theodore von Martius
végezte el a XVIII. században. Ő állította elő először azt a fehér színű erős fiziológiai hatású,
kesernyés oldatot, amelyet guaranának nevezett el. A későbbiekben kiderült, hogy ez
tulajdonképpen tisztítatlan koffein, amely mint minden hasonló ksantin-vegyület erős
serkentőszer és egyben vizelethajtó is. A guarana annyiban különbözik a kávéban található
koffeintől, - amely azonnal és rövid ideig hat,- hogy ez lassan és fokozatosan oldódik ki, több
mint 6 órán keresztül. Ezért a szervezetet nem éri az a tapasztalt kávéivók részéről jól ismert
„sokk” amely hirtelen energiatöbbletet és éberséget okoz, ám a hatása gyorsan el is múlik.
Azon kívül, hogy nincsenek kellemetlen mellékhatásai, - mint a szívdobogás, reszketés és
erős verejtékezés,- amelyeket a kávé idéz elő, a guarana élénkítő hatása hosszú távú. Jótékony
hatásáért a csokoládéban is megtalálható teofilin és teobromin a felelősek, azok az
összetevők, amelyek segítségével visszanyerjük az erőnlétünket és a jó közérzetünket. Ezen
kívül serkentik a szív működését, tágítják a véredényeket, javítják a vérkeringést,
veseműködést és a káros anyagok kiválasztását a szervezetből, valamint élénkítik az
idegrendszert – ezért nem is csoda, hogy a guarana csökkenti a fáradság és a szorongás
érzetét, és aktiválja a szervezet pszichofizikai funkcióit. Emellett, a múlt század 40-es
éveiben, német és francia kutatók még egy érdekes felfedezésre tettek szert.

IDŐS KORBAN IS FIATALON
Vizsgálva a Paullinie cupane természetes élőhelyét, egy európai kutatócsoport nagy
meglepetésre tett szert amikor felismerték, hogy nagyon nehéz meghatározni a bennszülöttek
életkorát. Egy ötven évesnek becsült férfiről kiderült, hogy 30 évvel idősebb. A valós korát
nem árulta el sem a fizikai, sem az erőnléti és szellemi állapota. Egy éles eszű, kiváló
koncentráló képességgel, megfigyelő- és emlékező tehetséggel bíró emberrel álltak szemben.
Nagyon kíváncsi és kommunikatív személy volt, tele élettel és tréfás történetekkel.
Természetesen, ő is, a többi törzstársaival együtt mindennap guaranát fogyasztott. A rejtélyre
csak évekkel később derült fény, amikor kiderült, hogy e növény flavonoidokban gazdag,
illetve olyan antioxidánsokat tartalmaz, amelyek lassítják a sejtek öregedését. Továbbá, már
az előző átfogó kutatások is kimutatták, hogy az indián törzsek nem tévedtek, amikor a
guaranát fejfájás és reumatikus fájdalmak ellen, valamint lázcsillapítóként fogyasztották,
illetve emésztési zavarok megszüntetésére, a legyengült szervezet felépítésére, és a testi
vitalitás fokozására. Több millió brazil lakos még most is mindennap rendszeresen fogyasztja
a guaranából készült termékeket azzal a meggyőződéssel, hogy az megszünteti a rekkenő
hőség okozta fáradságot, megőrzi a testi lelki fiatalságot, tisztítja a vért, gátolja az
érelmeszesedést és enyhíti a fejfájást, pszichikai feszültséget, szívbántalmakat, lázat,
hasmenést, püffedést, de elhízás és emésztési zavarok esetében is használ.


FESZES BŐR ÉS KARCSÚ TEST, NARANCSBŐR NÉLKÜL
Tekintettel, hogy frissíti, erősíti, és feszesebbé teszi a bőrt, a guarana a dél-amerikai
kozmetikai iparban is hamar megtalálta a helyét. Serkenti a vérkeringést és lebontja a bőr
alatti zsírréteget, így kiváló ellenszere lett a makacs narancsbőr kialakulásának.. Ugyanakkor,
fontos összetevője több brazil és perui samponnak, a zsíros haj és kopaszodás elleni
oldatoknak, diétás italoknak és fogyókúrás szereknek. Azon kívül, hogy telítettségi érzetet
okoz, szabályozza és serkenti az emésztő rendszert, valamint gyorsítja az anyagcserét.
Egy okkal több hogy fogyókúra idején is szedjük a guaranát, mert jó hatással van a
közérzetünkre, az idegrendszerünkre és a testünkre. Azoknál, akik rendszeresen fogyasztják,
megszűnik a kimerültség, kedélytelenség és a feszültség, amely tüneteket a koplalás
jellegzetes mellékhatásaiként ismerünk. A kísérleti patkányokon elvégzett laboratóriumi
kutatások az Egyesült Államokban 1998. és 2001. között kimutatták, hogy a guarana
megakadályozza a vérrögök képződését és a trombózis kialakulását, fokozza a stresszel
szembeni ellenálló képességet, növeli a fizikai és nemi aktivitást, valamint javítja az agy
működését. Továbbá, bizonyított hogy nem csak a fejfájást és a migrént, hanem a reumatikus,
neuralgikus és a lumbális fájdalmakat is csökkenti. Antibakteriális hatását megerősítette az a
kísérlet is, amely szerint megakadályozza az Escherichie coli és a Salmonella szaporodását.
Ezzel magyarázható, hogy az indiánok a guaranát a bélrendszerük őrének tekintették.
Összevetve mindent, amit eddig elmondtunk a guaranáról, nem csoda hogy ez a növény egyre
népszerűbb szerte a világon. Számos készítmény, amely guaranát tartalmaz megtalálható a
világ minden táján, így hazánkban is. Mielőtt kipróbálnák, szeretnénk felhívni a figyelmüket
egy apró, de nagyon fontos részletre. Tudniillik, sok gyártó feltünteti a termékei címkéjén,
hogy guaranát is tartalmaz, de gyakran ez csak egy marketinges fogás. Előfordulhat, hogy
csak nagyobb adag sima koffeinről van szó és egyetlen összetevőről sem, amely a guaranában
megtalálható. Hogyan fogjuk tudni, hogy mit vásároljunk? A termék árából! Tekintettel, hogy
a guarana kivonat nem olcsó, azokat a táplálék kiegészítőket, amelyek valóban tartalmazzák,
nem lehet két-három euróért beszerezni.

swaro.gif

This entry was posted at 4:39 . You can follow any responses to this entry through the comments feed .

0 megjegyzés

Megjegyzés küldése